21 jan 2017

Ki éli túl?

Csütörtökön volt a céges év eleji rendezvényünk, ami az előző év lezárást és az új megnyitását is jelenti. Ilyenkor állófogadás és közös színház is van, ami szerintem kiváló élményt jelent a dolgozóknak és vezetőknek egyaránt. A cégünk CEO-ja előadással készült, melynek a vizuális kialakításában én is részt vehettem, számos videón és animáción én is munkálkodtam.
Az előző évi beszédében is volt egy mondat,- és az idei előadásában is elhangzott egy újabb, ami nagyon elgondolkodtatott. A piacon való szereplésről volt szó, és valami olyasmit mondott, hogy „nem a legerősebb éli túl, hanem az, aki a leggyorsabban alkalmazkodik”.

Sokat gondolkodtam ezen a mondaton, és azon, hogy hol és mikor találkozom olyan helyzetekkel, ahol én is tudnám alkalmazni ennek a mélyebb mondanivalóját.

Először is utánanéztem, hogy honnan származik az egész gondolat.

„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.”

Ezek a gondolatok Charles Darwiné, aki a Galápagos-szigeteken tapasztalt események hatására mondta mindezt, és építette bele az evolúciós elméletébe.

Vagyis valaki lehet nagyon erős, akár fizikumilag, vagy akár felkészültség ügyileg, de ha egy verseny jelentette stresszt nem tudja rugalmasan kezelni, esetleg a végső csatánál esik négykézlábra, és törnek ki belőle a félelem miatti bénító könnyek. Az a versenytárs, aki viszont a legkönnyebben alkalmazkodik az újabb és újabb nehézségekhez, könnyen lehet belőle győztes.

A lazaság és a rugalmasság megtanulása nagyon nehéz dolog. Pont ezért fordulhat elő az, hogy a látszólag kiegyensúlyozott személyek összeroppannak egy nagy változás okozta súly alatt, míg mások, akik már sokat megéltek az életből, kaptak hideget-meleget, edzve vannak, és meg sem kottyan egy újabb nehézség az életben.

Nagy szerencsémre a cégünk támogatja az aktív sportolást, így van lehetőségem rendszeresen a fitnessre. A terem, ahová a legtöbbet járok (MOM Wellness), családias hangulaltú,  kellemes hely. Azt figyeltem meg, hogy kevés a túlzottan kigyúrt, mondhatni izomagyú, inkább a rendszeres testmozgás mellett elkötelezett fiatalok láthatók, de a lényegesebb, hogy a személyi edzők egyike sem izomkolosszus. Abban biztos vagyok, hogy erősek, de inkább testük lazaságára és rugalmasságára figyelnek oda, mint hogy a külsőséges, látványos, nagy izmok építésén fáradoznának. Ők mindig figyelnek, hogy akik náluk edzenek, rendesen le legyenek nyújtva, rugalmasak legyenek.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a dolgainkhoz, körülményeinkhez. Pedig soha, semmi sem állandó. Minden csak időszakos, és változni fog. Ha megnézzük a természetet, látszólag állandó, legalább is 4 évszakba soroljuk őket, de mindig, minden nap változik. Egy körforgás látható, télen egy kicsit minden „meghal”, lenyugszik, hogy aztán tavasszal új életre keljen, nem rohan, aztán virágba borul és életre kel, majd nyáron eléri a csúcsot, gyümölcsöt hoz, egyszerűen kicsattan, majd ősszel elengedi mindezt, készül a lenyugvásra, a lecsillapodásra és az újabb „halálra”, a régebbi színeit elveszíti, a leveleit lehullajtja, majd bekövetkezik a tél, és a hó fehérje mindent elfed, betakar, mindent megtisztít…

 

 

Érdemes lenne bizonyos esetekben úgy viselkedni, mint a fűszál, amit ha a legerősebb szél is tépi, belefekszik a szélbe, elhajlik ugyan, de amikor a szél elcsendesedik, újra kiegyenesedik. Az a fa, amelyik erősen áll ugyan, de a törzse merev, ugyanebben a szélviharban könnyen kettétörhet.

Szóval érdemes nem csak az erősségeinkre koncentrálni, hanem a rugalmasságunkba is nagy energiákat fektetni. Megtanulni nem csak a feladatainkat maximális erőbedobással elvégezni, mások elvárásait teljesíteni, hanem mellette időt fordítani a kikapcsolódásra, szabadidőre, rugalmasságunk növelésére. Egy edzésen nem csak az izmok nagyságára koncentrálni, hanem előtte-utána nyújtani, nyújtózni, és rugalmassá válni.

 

Jó, hogy itt vagy, és köszi, hogy elolvastál.
Peet54

About Tasner Péter

Tasner Péter - Art Director, Cinema 4D oktató